A terem nagyobb volt, mint amihez szoktam. Nagyjából harminc diáknak adott helyet, míg az otthoni iskolámban csak tizenöten voltunk egy osztályban. A falak ragyogóan fehérek voltak, amikről különböző írók és költők portréjai lógtak. Az asztalok és székek modern, fémek voltak, amiket kékre és fehérre festettek, ellentétben a fából készült, összefirkált szálkás padokkal, amik majdnem összeestek valahányszor rátettem valamit. 

Bizonytalanul álltam az ajtó előtt és csak vártam, hogy Mr.Faraize mondjon valamit. Hosszú óráknak tűnő másodpercek teltek el, mielőtt megköszörülte a torkát.

-Gyerekek, ő itt Sarah Deneuve, az új osztálytársatok. Fogadjátok a Sweet Amoris féle kedvességgel.-mondta, először rám, majd az osztályra nézve. 

Az osztálytársaim arcát pásztáztam és örömmel konstatáltam, hogy Rosalia itt van, aki mosolyogva nézett rám. Mindenki más unott arccal ült, vagy az ablakon nézett ki, vagy a füzetébe firkált valamit. A korábban látott szőke lányt kivéve, aki szúrós szemekkel méregetett, amit nem értettem, hiszen még nem is ismer.

-Kérlek ülj le hátra, a szabad helyre.-rántott vissza a tanár hangja a valóságba, miszerint még mindig bambán állok az ajtó előtt.

-Rendben.-válaszoltam halkan, ahogy elindultam a hátsó padsor felé. 

Az egyetlen üres hely egy láthatóan festett vörös hajú srác mellett volt, aki karba tett kézzel aludt. Ekkor kérdőjeleztem meg Agatha nénikémet, aki azt mondta, hogy ez a legjobb iskola egész Párizsban. Bár az is igaz, hogy ha a szüleid annyira gazdagok, mint nekik, akkor nem kell jó tanulónak lenned, mert ígyis úgyis te örökölsz mindent és gazdagabb leszel, mint bárki, aki egész életében jó tanuló volt. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal huppantam le a srác mellé, aki fel sem nézett, amikor kihúztam a székemet. Nagyon mélyen aludhatott.

Mr.Faraize elkezdte olvasni a névsort és kiderült, hogy a szőke hajú lányt, akit láthatóan idegesített a jelenlétem, Amber Rousseau-nak hívták. A híres Rousseau autógyártó cég vezérigazgatójának a lánya. Nem értettem, hogy aki ilyen gazdag, annak miért probléma, hogy létezem. Lehet, hogy ha nincsenek valós problémáid, akkor találsz magadnak egyet és ebben az esetben ez én voltam.

-Nataniel-t tudom, hogy nincs itt…-mondta Mr.Faraize, miközben írt valamit a füzetébe-Castiel Legrand.-nézett fel a papírjaiból.

Az osztály egy emberként fordult hátra, minden szem rám szegeződött. Ekkor ébredtem rá, hogy az alvó padtársamat Castiel-nek hívják. 

A tanár türelmetlenül méregette a vörös hajú srácot, míg a többiek sokat jelentően néztek egymásra, egyesek kuncogtak és olyan is volt, aki még mindig csak az ablakon bámult kifelé. 

Úgy döntöttem, hogy kezembe veszem a dolgokat és a könyökömmel meglököm Castiel-t egy kicsit. Ahogy a könyököm a bőrkabátba takart karjához ért, Castiel felmordult, mielőtt kivette a fülhallgatóját. Nem aludt, csak zenét hallgatott. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy melyik a rosszabb. 

-Mi van?-nézett rám szúrós szemekkel, mielőtt összeráncolta a homlokát-Te meg ki a fene vagy?

-Örülök, hogy figyelsz, Castiel!-szólalt meg Mr.Faraize, mindenki ismét a tanárra figyelt.

-Elnézést Mr.F! Többet nem fordul elő, esküszöm.-mondta Castiel egy sokat sejtő fél mosollyal az arcán.

Mr.Faraize szánakozó pillantásokat vetett felém, mielőtt tovább ment volna a névsorban.

-Sarah.-nyújtottam ki a kezem a mellettem ülő fiú felé. Castiel lenézett a kitartott kezemre, majd rám, majd vissza a kezemre és megrázta a fejét.

-Mintha érdekelne.-mormogta, mielőtt ismét a kezébe vette a fülhallgatóját.

-Te kérdezted. Bunkó.-jelentettem ki, mielőtt figyelmemet ismét Mr.Faraize-nak szenteltem.

Castiel erre a kijelentésemre kuncogott egyet, majd bedugta a fülesét és visszatért korábbi pozíciójába és úgy is maradt az óra végéig.

-Rendben gyerekek, mára ennyi volt!-jelentette ki Mr.Faraize, amikor megszólalt az óra végét jelző csengő.

Az egész termet egy pillanat alatt töltötte meg a diákok beszélgetése, a székek nyikorgása, ahogy felálltak és a lábak dobogása, hogy elhagyták a termet. Castiel rám se nézve állt fel a fal melletti székéről és az enyémet, velem együtt egy kicsit beljebb tolta, hogy kiférjen.

-Bunkó.-suttogtam magamnak, mielőtt én is felálltam. A terem ajtó előtt jártam, mikor Mr.Faraize utánam szólt.

-Sarah! Maradj még egy kicsit légyszíves.

-Igen Tanár úr?-mentem a tanári asztalhoz, ahol Mr.Faraize egy halom papír között turkált.

-Áh!-húzott ki egy lapot a többi alól és felém nyújtotta-Ez a kötelező olvasmányok listája, ezekről lesz szó ebben a félévben.

-Köszönöm.-vettem át a papírt és már indultam volna a következő órámra, de még nem végzett velem.

-Nézd Sarah. Nem várom el tőled, hogy mindet azonnal olvasd el. Tudom, hogy sok mindenen mentél keresztül és nem akarom nehezíteni a helyzeted.-nézett rám kedvesen.

Mély levegőt vettem és csak reménykedni tudtam, hogy a többi tanárral nem kell eljátszanom ezt a szituációt. Ezen kívül még öt órám volt aznap, nem hittem, hogy olyan sokáig nyugodt tudok maradni és semmi kedvem nem volt az új tanáraim előtt sírni.

-Értem.-bólogattam hevesen, egy gyorsabb szabadulás reményében.

-Ha bármiben elakadtál vagy kérdésed van, nyugodtan gyere hozzám. A tanári szobám itt van az emeleten. 

-Rendben.-feleltem és számat egy mosolyba szorítottam. Nem tudtam, meddig fogom még bírni ezt a szánakozó beszédet, mielőtt összetörök.

-Csak ennyit szerettem volna, menj órára.-mosolygott rám Mr.Faraize.

-Köszönöm szépen.-mondtam és olyan gyorsan sétáltam az ajtóhoz, amennyire csak tudtam és egész büszke voltam arra, hogy kihúztam ilyen sokáig zokogás nélkül.

-Még valami!-szólt utánam.

Mit akarhat még? Nem látja, hogy az összetört szívemben forgatja a kést? Lemondóan sóhajtottam, majd megfordultam, hogy ismét ránézzek. Egyre nehezebb volt összetartani saját magam.

-Üdvözlöm Agatha-t!-mondta egy mosoly kíséretében.

-Ismeri a nénikémet?-húztam fel a szemöldököm, mielőtt én is elmosolyodtam volna. Nem azért, mert annyira örültem, hogy ez a tanár ismeri Agatha nénikémet, hanem a megkönnyebbüléstől, hogy beszélünk valamiről, ami nem a szüleimmel kapcsolatos.

-Oh, igen!-egy nagyobb mosolyra húzta a száját-Ha ő nem lenne, a volt feleségem még az ételt is kiperli a számból.-kuncogott-Remélem jól van.-mondta, mikor megszólalt a jelző csengő.

-Igen, remekül van. Átadom az üdvözletét!-hadartam, majd szinte kiszaladtam a teremből.

Ekkor kellett szembesülnöm a problémával, hogy fogalmam sincs hova kell mennem. Mr. Faraize elszakított az osztálytól, ezért nem tudtam őket követni. Az órarendem szerint testnevelés órám lenne, de az iskola térképén, amit Nataniel-től kaptam, nem szerepelt tornaterem. Ráfáztam.

Mivel az előző iskolámban az alagsorban voltak a tornaórák, ezért oda indultam meg először, de nem találtam semmit egy hatalmas, zárt vasajtón és a gondnoki szobán kívül. Az iskolának az osztálytermem emeletén kívül még volt három, talán az egyiken van a tornaterem. A második emeleten előadó termeket találtam és egy színház termet, a harmadikon volt a kémia labor, meg a könyvtár, de testnevelés terem sehol. A negyedik emeletre már futva érkeztem meg, mert becsöngettek. A folyosó végén észrevettem egy kis lépcsősort, ami egy fél emeletet vitt fel, meg voltam róla győződve, hogy végre megtaláltam a termem. Kettesével szedve a lépcsőfokokat szaladtam a lépcső tetejére. Oda érve egy hatalmas vasajtó fogadott, de nem olyan, mint az alagsorban, ez modernebbnek tűnt. Magamban örvendeztem, hogy végre itt vagyok, de szidtam Mr.Faraize-t, amiért belekevert ebbe a helyzetbe. Gyorsan összeszedtem magam, mert még mindig lihegtem a futástól és belöktem az ajtót.

-Aú!-kiáltott fel valaki, mert nekicsapódott az ajtó.

-Ne haragudj!-megfogtam az ajtót, úgy néztem be mögé-Castiel?-összeráncoltam a homlokom, de a döbbenet, amit az ütközés okozott hamar eltűnt, amint megéreztem a hideg szél fúvását az arcomon. Felnéztem a vörös hajú srácról és rá kellett jönnöm, hogy ez sem a tornaterem. Az iskola tetején voltam.

-Te meg mit keresel itt?-kérdezte egykedvűen, ahogy beleszívott a cigijébe-Szívsz?-nyújtotta felém a füstölgő pálcát. 

Mérlegeltem a helyzetet egy pillanatra, ott voltam a tetőn, egy sráccal, akivel csak pár perce találkoztam és éppen lógok óráról. De vajon ez mennyire számít már? Mindig jó gyerek voltam. Sosem keveredtem bajba, sosem szöktem el otthonról, sosem buliztam vagy dohányoztam. És mi lett a jutalmam? Az egész életem pár óra leforgása alatt fordult a feje tetejére. Talán itt volt az ideje lázadni egy kicsit. 

Gyorsan magamra vettem a kabátomat, majd hagytam, hogy a vasajtó becsukódjon mögöttem.

-Valamibe meg kell halni.-mondtam, ahogy leültem Castiel mellé, a táskámat és a tornazsákot ledobtam a földre és átvettem tőle a cigit. A fiú kijelentésemet egy halk nevetéssel díjazta. Mélyen beleszívtam a cigarettába, majd kifújtam a füstöt. A tüdőmben éreztem, hogy köhögnöm kellett, de próbáltam visszatartani. Nem akartam Castiel előtt köhécselni.

-De tényleg, mit keresel itt?-kérdezte, ahogy meggyújtott egy másik füstölnivalót. 

-Nem találom a…-elkezdtem köhögni, Castiel megütögette a hátamat egy párszor, mielőtt sikerült abbahagynom.

-Sosem dohányoztál még, igaz?-játékosan felhúzta a szemöldökét, hiszen nagyon jól tudta a választ.

-Nem…az a…lényeg.-mély levegőt vettem-Nem találom a tornatermet.

-Nem kaptál egy térképet a drága DÖK-ösünktől?-kérdezte gúnyosan, majd mélyet szívott az ördög botjából.

-De igen.-nyújtottam Castiel-nek a papírt-De nincs rajta a tornaterem.

Castiel a szájába tartva a cigit átvette tőlem a lapot érdeklődve nézte, meg is fordította, majd csak kuncogott egyet.

-Mi az?-kérdeztem, ahogy ismét megpróbáltam beleszívni a koporsó szögbe.

-Valóban nincs ide nyomtatva.-nevetett-Nataniel mégsem olyan tökéletes, amilyennek hiszi magát.-mosolygott.

-Erősen kétlem, hogy az ő hibája, hogy nem működik jól a nyomtató.-vontam vállat.

-Ugyan már, csak szórakozom!-dobta az ölembe a papírt, mielőtt felállt és elindult a tető széle felé-Nem jössz?-fordult vissza.

Gyorsan összeszedtem a földre dobott cuccaimat és heves léptekkel követni kezdtem Castiel-t. 

A kilátás gyönyörű volt, szinte egész Párizst látni lehetett onnan. Az összképet némileg rombolta a szürkés idő és a jéghideg szél. Castiel egy pár pillanatig csak a távolságba meredt, mielőtt megköszörülte a torkát.

-Látod azt?-mutatott az iskola mellet lévő épületre, mire bólintottam-Az a tornacsarnok.-jelentette ki unottan, majd nekidőlt a tető szélének.

-De ez hatalmas.-hitetlenkedtem. 

A tornacsarnok egy másfél emeletes létesítmény volt és meg voltam róla győződve, hogy akkora, mint egy igazi kosárlabda pálya. Az otthoni tornaterem egy szimpla tanterem volt, amibe pár bordásfalat szereltek fel és annyi volt. Elképzelni sem tudtam, hogy mi lehet a fehér monstrum belsejében. 

-Nem mész?-nézett rám Castiel felhúzott szemöldökkel.

-De igen!-mondtam ahogy sarkonfordultam és gyors léptekkel megindultam az ajtó felé-Köszönöm!-kiáltottam vissza ahogy kinyitottam az ajtót. Castiel csak intett egyet, aztán az ajtó becsukódott mögöttem.